Hanganyag lejátszása

Ma egy nagyon érdekes kérdést teszek fel:
Merem-e csak érzelemből élni az életet? Merek-e hallgatni rájuk, vagy egyáltalán meghallani, megélni őket? Ez az a téma, ami egyre jobban foglalkoztat: hogy merünk-e ennek teret adni. Én azt látom, tapasztalom, hogy még mindig túlzottan az agyból, az egoból, finomkodásokkal, és szépen becsomagolt gondolatokkal próbáljuk közvetíteni az igényeinket. Miközben nem vagyunk igazán önmagunk.

Azt gondolom, hogy az, aki velem leül beszélgetni, az közelebb fog kerülni önmagához, és ez az, ami csak a szívünkön keresztül megy. Hogy képesek legyünk odafigyelni arra, hogy valójában mit érzünk. Figyelni arra, hogy mi az az érzés, ami tovább lendít egy kapcsolatban, egy munkahelyen, vagy éppen eltávolít. És mit kell ahhoz tenni, hogy el tudd mondani, hogy valójában mi kell neked, mire van szükséged. És nem a megfeleléseknek élni. Állandóan meg akarunk felelni mindenkinek, mindenhol. Udvariasak vagyunk, és persze fontos, hogy figyeljünk arra, hogy hogyan mondunk dolgokat, de pont emiatt sokszor elfelejtjük, lenyomjuk a valódi érzéseinket.

Miért fontos ez? Mert ha nem tudjuk az érzelmeinket megélni, akkor nem válunk nyitottá. Nem válunk nyitottá a különböző környezeti és emberi hatásokra. Nem tudunk differenciálni. Azt gondoljuk, hogy el kell érnünk egy célt, ezért napról-napra ez alapján cselekszünk. De valójában, meg kéne találnunk az igazi belső szenvedélyt és érzéseket, mert ezek azok, amik megmutatják, hogy mi az, ami visz bennünket előre az életben, és hogy igazán mi a mi utunk.
Nekem nagyon sokáig tartott megtanulni, hogy merjek ezen az úton járni. Ehhez be kellett csuknom a szemem, és át kellett magam engedni annak, amit érzek. Amit valójában, belülről érzek. Annak, hogy testi szinten mit érzek. És ehhez „le kellett vágni a fejemet”. Le kellett tennem a fejemet az asztalra, és a testem többi részével kellett vizsgálgatnom és éreznem a világot. Ennek köszönhetően rendkívül érdekes megfigyeléseim lettek például emberek kapcsán is. Hogy vajon ki az, akihez igazán tudok kapcsolódni? És ki az, akihez már azt hiszem nem is akarok kapcsolódni? Ezek az élmények és tapasztalatok pedig oda vezettek, hogy az egyik téma, amivel jelenleg is dolgozom, az az, hogy érzelmek alapján és szívből hogyan tudjuk élni az életet. Ami egyébként egy nagyon nehéz kérdés.

Ezen kívül amin sokat gondolkodom mostanában, és szeretném átadni nektek gondolatként, hogy vajon tényleg meg tudjuk-e találni a szenvedélyt abban, amit csinálunk. És hogy ez a szenvedély mit ad nekünk, és ezáltal mi mit tudunk adni a körülöttünk lévőknek. Mert ez a szenvedély, vagy belső motiváció az, ami segít megérteni, hogy mit miért csinálunk. Enélkül egy idő után egyszerűen kiégetté válunk, és olyan célok mozgatnak majd, amik igazából nem visznek előre és nem is lelkesítenek minket. Tehát ennek a szenvedélynek, belső motivációnak a fenntartása kritikus. Ezért nagyon fontos, hogy megtanuljunk szembenézni azzal is, hogy van, ami régen érdekelt, de ma már nem. És ha ez a dolog már nem szolgál téged, akkor azt el kell tudni engedni.

Az elengedés. Ez egy másik olyan téma, ami olyan elcsépeltnek tűnhet. De hogyan lehet igazából letenni dolgokat? Szerintem egyetlen módja van: ha merünk ráállni arra az útra, hogy azt tesszük, amit érzünk, és nem azt, amit gondolunk. Mert nem biztos, hogy a gondolataink és az érzelmeink ugyanazt diktálják. Fontosnak tartom feltenni a kérdéseket, hogy merünk-e olyat tenni, ami lehet, hogy abban a pillanatban irracionálisnak vagy veszteségnek tűnik, akár pénzügyileg is, viszont a lelkünknek és a szívünknek jót teszünk vele. Akkor ez most veszteség vagy nyereség? Hol van ebben az egyensúly és a helyes arány? Merünk-e veszíteni? Nehéz kérdések, ugye? Mert mindenki ragaszkodik a már elért dolgaihoz, pedig lehet, hogy el kell veszteni ezeket ahhoz, hogy újra tudjunk kezdeni.

Ezek lennének az indító gondolataim mára. Innen folytatjuk majd azzal, hogy hogyan tudunk változni és mi is az a transzformáció. Fogok nektek mesélni a saját transzformációmról, ami egy nagyon fájdalmas út volt. Ennek ellenére és most is hiszek abban, hogy nem lehet megúszni fájdalom nélkül az újrakezdést és az újjászületést.