Inspirállak, hogy
megtaláld az eredetiséged
és energizállak,
hogy e szerint merj
változtatni.

dr. Jagicza Ágnes vagyok, coach.

Ex-felsővezető, vállalkozó, systemic team coach,
szervezetfejlesztő tanácsadó, life coach.

Egyike vagyok azoknak, akik már akkor is coach-nak hívhatták magukat, amikor itthon a fogalom még alig volt ismert. Már a felsővezetői éveim alatt Angliában szereztem MSc coach diplomát, később elvégeztem egy szintén egyedülálló Systemic Team Coaching képzést, majd pedig legutóbb egy professional life coaching képzést.

Ezeknek a módszereknek az elsajátítása olyan széleskörű tudással és szemléletmóddal látott el, hogy rendszerként már nemcsak szervezetekre, csoportokra tekintek, hanem magára az emberre és a különböző életterületeire is. Úgy gondolom, hogy ez a komplex szemlélet az empatikus, jó emberismerő személyiségemmel párosulva tesz igazán hatékonnyá a támogatói munkámban.

Munkám során főleg olyan emberekkel dolgozom együtt, akik hiszik, hogy bennük van a lehetőség arra, hogy elégedettek legyenek a karrierjükben és a magánéletben egyaránt, azonban valami mégis kibillenti, visszafogja őket, és ezt a helyzetet meg akarják oldani.

A hétköznapokból a szárnyalásba ugrani azonban kíváncsiságot, bátorságot, kockázatot, és változtatást igényel.

Hiszem, hogy a coaching a valós, mély változás eszköze lehet. A közös munka során arra inspirállak, hogy megtaláld az egyediséged, és katalizátorként segítek begyújtani a változás szikráját.

Milyen élethelyzetekben tudok segíteni?

$

Ha döntéshelyzetbe kerültél, vagy vállalkoznál és kell, hogy valaki külső szemmel, akár átkeretezéssel segítsen neked a benned felmerülő kérdések tisztázásában

$

Ha szeretnél újrakezdeni, de azt most már önazonosan módon szeretnéd tenni

$

Ha minden adott egy változtatáshoz, de hiányzik egy utolsó inspiráció, az energia, hogy bele tudj ugrani

$

Ha vezetőként szeretnéd a kihívásaidat egy olyan személlyel átbeszélni, aki érti és maga is megélt hasonló helyzeteket

$

Ha a munkádban sikeres vagy, de a magánéletedben vannak nehézségek, elakadások, vagy

$

A magánéletedben boldog vagy, de a karriered évek óta stagnál

Hogyan tudlak támogatni?

Az évek során, az élettörténetem különböző szakaszaiból rajzolódtak ki azok a témák, amelyekben coach-ként a leghatékonyabban tudlak támogatni. A személyiségemből és az életemet végig kísérő változásokból adódóan a változás/változtatás katalizátora, energizálója és az egész folyamatot elindító szikra tudok számodra lenni. A felsővezetői tapasztalatomnak köszönhetően melléd tudok állni a vezetői szereppel járó napi és hosszútávú kihívásaidban. Az érdeklődésem, érzékenységem a kialakult rendszerszeméletemmel együtt pedig afelé húzott, hogy a karrier és magánélet közötti egyensúly létrehozásával és hosszútávú fenntarthatóságával is foglalkozzak.

A változás szikrája

Tudod, hogy megvan a tudásod a következő lépéshez, valami mégis visszafog. Intelligens, ambiciózus vagy, de hiányzik az a szikra, ami ahhoz kell, hogy végre leugorj a szikla széléről. Ha velem dolgozol, akkor ezt a szikrát kapod meg. A változás katalizátoraként segítek szárnyakat növeszteni ahhoz, hogy végül magad ugorj. Segítek beindítani a vállalkozásod, erősíteni az önbizalmadat. Újjá fogsz születni a folyamat során, és újra energizáltnak érzed majd magad.

Vezetői paradigmaváltás

Olyan vezető vagy, akit érdekel, hogy hogyan lehet igazán inspiráló vezetővé válni. Én magam személyesen is megéltem, hogy milyen kihívásokkal jár az, amikor éppen kineveznek, amikor a pozícióval járó folyamatos kihívásokkal szembesülsz vagy amikor azon a transzformáción mész át, aminek eredményeképpen kilépsz ebből a szerepből. Értem a nyelved, értem a kihívásaid. A beszélgetéseink során segítek megtalálni benned az igazi vezetőt, hogy bele tudj szeretni ebbe a szerepbe, és hogy az emberekkel való foglalkozást örömforrásként tudd megélni, és ezeken keresztül eredményeket érj el.

Elégedettség az életed minden területén

Az életben állandóan foglalkoztat minket, hogy éppen mi a realitásunk az önmegvalósításunk terén és a magánéletünkben. MIndkettőben küzdünk elakadásokkal, egyszer az egyik megy jobban, egyszer a másik, és ritkán van harmóniában a kettő. Abban segítek neked, hogy bármelyikben is szeretnél elégedettebb lenni, megtaláld a harmóniát és az elégedettséget.

1

Hogyan néz ki egy coaching folyamat velem?

Az eredményt, változást hozó beavatkozásokban hiszek. Én nem az a coach vagyok, akivel előre beírjátok a naptárba az üléseket, mert az élet annál gyorsabban hozhat helyzeteket. Vannak olyan kihívások, amelyek megoldása egy hetet sem várhat. Ehelyett akkor beszélünk meg egy-egy helyzetet, amikor az éppen aktuális. Sokszor egy 15 perces beszélgetés is segíthet átlendülni egy kihíváson.

2

Miért dolgozz velem?

Két dolog kell ahhoz, hogy jó párosítás legyünk: az, hogy legyen köztünk összhang, szimpátia és hogy azt a kompetenciát és tapasztalatot keresd egy coach-ban, amit nálam találsz.
Sokoldalú személyes tapasztalatom van az élet különböző területeiről, nemcsak a könyvekből tudom, hogy miről szól a vezetés és hogyan lehet kihívásos élethelyzetekkel szembenézni. Ez párosul azzal, hogy a mai napig folyamatosan tanulok, így széleskörű módszertani megközelítéssel segítek.

A történetem

Mindig van erőm újrakezdeni

Gyermekként én orvos vagy színésznő szerettem volna lenni.

Végül az élet úgy hozta, hogy a Közgáz nemzetközi kapcsolatok szakán töltöttem egyetemi éveimet. Érdekelt a világ, a multikulturális közeg, az emberek és a kapcsolódás. Később ugyanez vitt Párizsba, ahol belecsöppentem az üzleti világba, és ráéreztem, hogy élvezem, ha tudok másokra hatni, befolyásolni tudom őket, és élvezem azt is, ha egy csapattal közösen tudunk elérni célokat. Ekkor még nem ismertem önmagam annyira, hogy rájöjjek, hogy engem valójában az emberek és a kapcsolatok érdekelnek és hogy ennek akár komolyabb szerepe is lehetne a karrieremben. Így ahelyett, hogy ebbe az irányban mozdultam volna tovább, elvégeztem az ELTE jogi karát és szakvizsgázott jogász lettem. Utólag nem sajnálom ezt a lépést, mert adott egy löketet a karrierem kezdetén, még akkor is, ha később rájöttem, hogy engem igazán az emberek és szervezetek érdekelnek.

Így lettem jogi és HR vezető, és az utolsó 13 alkalmazotti évemet az Invitel Zrt. felsővezetői csapatának tagjaként töltöttem.

Tovább olvasom...

Ezalatt az időszak alatt fogalmazódott meg bennem, hogy ami igazából érdekel engem, az az ember: mi van bennünk, úgy igazán, mélyen? A közgazdász és jogász diplomám mellé így szereztem mester diplomát coaching- és szervezetfejlesztés területen és ma már vállalkozóként, külső tanácsadóként segítek szervezeteket magas teljesítményű csapatok építésében.

Ahogy a történetemből is kirajzolódik, a változás, változtatás az életem meghatározó része volt, és az is maradt a mai napig. Én pedig ennek a változásokkal, változtatásokkal teli útnak köszönhetően lettem végül egy orvos és egy színész kombinációja: amikor tanácsadóként kint állok és másokhoz beszélek, akkor úgy érzem, hogy előadok, amikor pedig a beszélgetések során az emberek belső folyamatait próbálom megérteni, akkor olyan vagyok, mint egy belgyógyász, aki igyekszik feltárni, hogy honnan indul az elakadás és onnan hogyan tudunk továbblépni.

Annak érdekében pedig, hogy minél hatékonyabban tudjam segíteni az elakadások feloldását és energizálni tudjalak a továbblépéshez, folyamatosan új módszereket tanulok és újabb képesítéseket szerzek.

Ha részletesebben is kíváncsi vagy a tapasztalataimra és a képesítéseimre, akkor látogass el a LinkedIn profilomra is.

Képesítéseim

Ezek azok a képesítéseim, amelyek relevánsak, amikor coach-ként együtt dolgozom veled:

  • Coaching MSc – Henley Business School (University of Reading, U.K.)
  • Senior Practitioner Diploma in Systemic Team Coaching (ACSTH) – Academy of Executive Coaching (London, U.K.)
  • MBTI, Belbin akkreditáció, Worldview facilitátor
  • Professional Life Coach (ACTP) – Coach Training EDU (U.S.)
  • Certified Success MindsetMap™ coach
  • Professional Certified Coach, PCC (International Coaching Federation)

Kikkel tudok együtt dolgozni?

  • Azokkal, akikben megvan az őszinte nyitottság, kíváncsiság
  • Akiknek energiára van szükségük ahhoz, hogy lépni tudjanak
  • Akik nem akarnak mindenáron tökéletesnek mutatkozni, akik színjáték nélkül szeretnék megmutatni a bennük lévő igazi embert és az igazi szakmaiságot
  • Akik a vezetői szerepükre nemcsak feladatként, hanem belső elkötelezettségként tekintenek
  • Akik szívvel-lélekkel, de megfogható eredményekkel szeretnék végezni a munkájukat és emellett élni az életüket
  • Akik tehetségesek, intelligensek, de még nem bíznak annyira magukban, hogy bele merjék magukat engedni a következő kihívásba
  • Akik felismerték, hogy a munka és a magánélet nem elválasztható, és szeretnék megtalálni az egyensúlyt
  • Akik a bal agyféltekén kívül az érzelmeikkel is szeretnének tudatosan foglalkozni
  • Akik nemcsak a munkájukban, de a kapcsolataikban is szeretnének fejlődni, előre lépni

Milyen velem dolgozni?

1

Lézer coaching

A gyors, hatékony és időszerű beavatkozásokban hiszek. Segítek a fókusz és az energia fenntartásában, és az érzékenységemnek köszönhetően pedig hamar ráérzek, hogy ‘hol van a kutya elásva’. Habár komplex módszertannal dolgozom, úgy gondolom, hogy néha pont az egyszerű kérdések vagy feladatok tudnak előrelépést hozni a folyamatban. Az üléseink után energiával feltöltődve, inspiráltan tudsz majd belevágni a cselekvésbe.

2

Kemény szeretet

Mélyen optimista, perspektivikus és pozitív személy vagyok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindig könnyű és kellemes velem dolgozni. Egyaránt hiszek a támogatásban, provokálásban, és a nyers őszinteségben (challenge-support). Úgy gondolom, hogy akkor tudsz valós és tartós változást elérni, ha tényleg szembenézel önmagaddal.

3

Erő és érzékenység

Az erőm érzékenységgel párosul, különösen az apró rezdülésekre vagyok érzékeny[B3] . Hiszek a megfigyelésben. A magas energiaszintem mellett teljes fókuszt és figyelmet tudok adni az ügyfeleimnek. Hiszek a könnyedségben, a játékosságban, a gyermeki énünk megélésében, és abban, hogy néha pont az fog vissza minket, hogy túl komolyan vesszük magunkat. Hiszem, hogy pont ezeknek a gátaknak a feloldásával lehet eredményes és erősen szakmai a coaching folyamat.

Ha szeretnél még jobban megismerni, akkor itt találsz további olvasnivalót arról, hogy hogyan gondolkozom a vezetésről és az életről.

A blogomon rövid hangüzeneteket teszek elérhetővé olyan témákból, amelyek coaching beszélgetések alatt bukkantak fel. Ezek neked is érdekesek lehetnek, ha azon gondolkozol, hogy coach támogatását kérd. Nézz körül a témák között, lehet már most találsz egy-két gondolatot a mostani kihívásodra.

Ha pedig kíváncsi lettél, írj nekem közvetlenül és beszélgessünk!

1

Vezető vagyok – akkor is, ha egyedül ülök a saját gyerekszobámban

Ezt valószínűleg annak is köszönhetem, hogy saját felsővezetői tapasztalattal rendelkezem vállalati és tanácsadói oldalról egyaránt. Ismerem a vezetők napi kihívásait és feladatait.

Emellett azonban azt is gondolom, hogy először belül kell vezetővé válni és ezt nem pozíciótól függővé tenni. Én hiszem, hogy vezetőnek lenni nem csupán egy feladat, hanem egy küldetés, egy belső elkötelezettség, ezért saját vezetői létemet jelenleg is ez a ‘higher purpose’, magasabb rendű cél táplálja, amelynek felfedezésében támogatok másokat is.

Ezen kívül én úgy gondolom, hogy vezetőnek lenni egy olyan szerep, ami a tényeken túl a kapcsolatokra is épít, ezért szívesen segítelek abban a vezetői paradigmaváltásban is, amely segítségével el tudod érni, hogy a csapatodban lévőknek csillogjon a szeme, és közben rávezetlek arra is, hogy először magadnak tedd fel a kérdést, hogy neked mitől csillog a szemed.

2

Kapcsolódás önmagadhoz és másokhoz

A vezetői szerepet ezen kívül sokkal tágabban is értelmezem. Mindenki lehet pozíció szerint vezető, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb kihívás mégiscsak a saját életünk vezetése. A boldogságunk fő forrása az, ahogyan kapcsolódunk magunkhoz és másokhoz, ezt azonban nagyon megnehezíti a mai felgyorsult világ. Ezt tapasztaltam én is, amikor nekem kellett átmennem a saját magammal való kapcsolódás útján, ami végül hozzásegített a személyes transzformációmhoz.

Érdekel az, hogy hogyan lehet egyensúlyt találni abban, hogy egyrészt önmegvalósítunk, keressük azt, hogy mit csinálunk lelkesedéssel és szenvedéllyel az életben és emellett jól kapcsolódunk másokhoz is, ami szintén rengeteg energiát és folyamatos fejlődést igényel. Én a szabadság és a szerelem együtt létezésében hiszek, ami azt jelenti, hogy meg tudom élni azt, aki vagyok és ezt összhangba tudom hozni egy párkapcsolattal, házassággal, és családdal. Ezért foglalkozom az utóbbi időben life coachinggal, hogy olyanokat tudjak támogatni, akik ezt az egyensúly a karrierjük és a magánéletük között szeretnék megteremteni és hosszútávon fenntarthatóvá tenni.

Blog

Rólam mondták

„Ágnest javaslom felsővezetők számára, mint executive coach és team coach. Nagyon professzionális munkát végzett, igazán az a coach, aki ki tudja hozni rövid időn belül a változás és a változtatásra való hajlandóságot, és profin segíteni tud az ügyfelének a legjobb út megtalálásához az eredmény elérésre.”

Zolnay Judit

Magyarország és Bulgária vezérigazgatója, Metlife

„Kialakult az első alkalmakkal köztünk a bizalmi légkör, amiben a munka-élet minden vetületéről tudunk beszelni, hiszen ezek kölcsönös hatással vannak egymásra. Kommunikálok-visszajelzek, kommunikálok-visszajelzek, és a ciklus fut folyamatosan. Ahogyan tehetem (most már tehetem), a korábbi opertatív teendők nagyobb részéből ma már ki tudok maradni. Eddig is fontosnak hittem, de ez megerősítésre került, hogy a megfelelő emberek kiválasztása mennyire fontos. Kiváló Kollégákkal megjön a siker! Hogy ebben Te miben támogattál? A legfontosabb, hogy elkötelezett voltál abban, hogy meg tudom csinálni! Alapban segítettél meglátni, amit nem, vagy nem megfelelően láttam. Nem megmondtad, hanem rávezettél.”

N. Szabó István

ügyvezető, Z+D

„Ágnes dinamikus és nyitott személyiség, nagyon könnyen megtaláltuk a közös hangot. Minden alkalommal azt éreztem, hogy odafigyel rám és segíteni / fejleszteni akar. Számomra a leghasznosabbak azok az új technikák és ötletek voltak, amit komoly szakmai tapasztalatának köszönhetően megosztott velem.”

Záhonyi Csaba

kereskedelmi igazgató, NKM Zrt.

Kapcsolat

  

Lépjünk kapcsolatba! Ha úgy gondolod, hogy arra az energiára van szükséged, amit én adhatok neked, akkor beszélgessünk a céljaidról.

Velem a coaching folyamat mindig egy ingyenes, 30 perces próba alkalommal kezdődik, ahol mindketten el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e együtt belevágni a közös munkába.